- Pete itt vagy még?- kérdeztem tőle, mikor már kezdtem unni, hogy nem szól egy szót sem.
- Itt-itt.-válaszolta rögtön. Majd újabb nagy hallgatás...
- Mit szeretnél? Miért hívtál? - kérdeztem őt, hátha rátér végre a lényegre. Az a nagy helyzet, hogy nagyon szeretem őt, mindennél jobban úgy érzem, de mégis igencsak mérges voltam rá a tegnapiak miatt.
- Őőőőő. - habozott.   Elég akadozva mondta még azt a pár szót is amit olykor-olykor sikerült kinyögnie magából... És furcsa hangok voltak hallhatóak a háttérből. Gondoltam valami bulin van és már jól beivott, de még csak délután 5 volt.
- Otthon vagy most, vagy elmentél valahova?- kérdeztem tőle kiváncsian.
- Otthon vagyok. Miért?
- Semmi-semmi, csak fura háttérzajok hallatszódnak.
- Óóó csak a tv. - mondta kicsit zavarodottan.
- Ahaa. Figyelj most mennem kell. Holnap találkozunk a suliban. Szia. - És azonnnal le is raktam, meg sem vártam a választ. Elkezdtem a lakásához rohanni. Mikor odaértem kifújtam kicsit magam, majd becsöngettem, de nem nyitott ajtót senki.
A szomszéd lakásból épp jött ki egy öreg hölgy, aki nagyon aranyosan köszön mindig nekem.
Megkérdzetem tőle, hátha tudja, hogy Pete elment-e, vagy csak nekem nem nyit ajtót.
- Reggel elment kedvesem, és azóta nem is láttam őt.-mondta nekem a néni.
- Köszönöm. Viszlát. - S hagytam, had menjen tovább dolgára.
Kicsit ideges lettem, hogy mért hazudott nekem Pete, ha egyszer reggel óta nincs is otthon... Először úgy voltam vele, hogy felhívom, de aztán átgondoltam és inkább megvártam őt.
Köröbelül negyed kilenc körül jelent meg a sarkon két lány kíséretében. Az egyik egy ismeretlen, a másik pedig Jessica volt, aki már egy ideje rá volt kattanva Pete-re, hisz ő volt az egyetlen fiú az osztályból, aki nem tepert érte.
Kiváncsi voltam, hogy bemennek e Petehez, vagy csak elkísérték, így az ajtó melletti sövény mögé bújtam. Én láttam őket, nagyon is jól, de ők engem nem, és ez pont így volt jó.
A csajok csak a nagy kapuig jöttek vele. Az ismeretlen lánytól két puszival, Jessicától pedig egy csókkal köszönt el. Gondoltam is, hogy így lesz. Mért is lenne máshogy?
Végül a lányok már kellőképp eltávolodtak, Pete pedig éppen csukta volna be az ajtót. Egy ideig haboztam, hogy elmenjek-e, vagy meglepetés szerűen teremjek a szeme elé. Hosszas gondolkozás után megfogtam a kilincset, és beléptem utána.
- Hát te? - kérdezte meglepődve, és gyanúm szerint nem csak ásványvizet ivott aznap.
- Gondoltam átjövök megbeszélni a dolgokat, ha már úgyis itthon vagy... De látom más dolgod akadt mással.
- Miért mit vártál tőlem? - kérdezte flegmán. - Hogy egész nap itthon zokogok majd a kispárnámnak?
Először beakartam neki olvasni, de végül mégsem tettem. Úgy gondoltam inkább hagyom a dolgot, nem veszekszek. Tudomásul veszem, hogy vége a dolognak.
- Tudodmit? Igazad van.. Mit is vártam én... Na szia.
- Persze, fuss csak el. Rohanj a kis Hollywood-i sztárocskád karjaiba, hiszen mostmár szabad a pálya neki.
- Szaladok is.  Te meg hívd fel a kis ügyeletes iskolai r*****odat, ellenőrizd őt, nehogy mással kavarjon épp.- mondtam gúnyosan
- Hívom is, nehogy úgy járjak vele mint veled. - mondta idegesen.
Ez azért kicsit sziven ütött. Nem hiszem el, hogy nemtudja megérteni, hogy én nem kavartam Nickel, világosan visszautasítottam őt.
Két dolog járt ekkor a fejemben: Az egyik, hogy soha többé nem bízom másra a telefonom, inkább fogom egésznap a kezemben, ha nem tudom elrakni. A másik meg, hogy most felképeljem, vagy inkább adjak neki valami ultimátumot.
Közelebb léptem hozzá, pár pillanatig gondolkoztam, hogy mit is mondjak neki, majd összeszedtem magam.
- Tudod mi a vicces? Hogy én még mindig SZERETLEK. Akármit mondasz,  akármit csinálsz, én akkor is szeretlek téged. És akár hányszor is döngölöd majd az orrom alá, hogy én tehetek a szakításról, akárhányszor is írsz le mások elött, én akkor is állítom, hogy nem történt semmi sem, mert én voltam  a szobában Nickel, és csak ketten tudjuk pontosan, hogy mik történtek ott, mik hangoztak el és mik nem történtek illetve nem hangozttak el.
És akármennyire is szeretlek, nem tud érdekelni, hogy mit gondolsz. Nem érdekel kinek hiszel, minek gondolsz, mit mondasz, mit teszel, nem érdekel az sem már, hogy kire gondolsz, kivel kavarsz. Csak arra kérlek, hogy haggyuk békén egymást. Jobb ha inkább mindent elfelejtünk.
Én sem gondoltam volna, hogy egész kis előadást levezetek neki, dehát így sikerült. Végtére is elértem amit akartam, ultimátumot adtam neki. Csak kapkodta a fejét minden egyes kijelentésemre.
Ezekután még közelebb mentem hozzá, adtam neki egy szájrapuszit, hogy érezze magát mégjobban elveszettnek, majd hátat fordítottam neki, és magabiztos boldog léptekkel mentem hazafele.
Haza értem, megfürödtem, átnéztem a CR2 számainak kottáit, majd lefeküdtem aludni, mert tudtam, hogy reggel korán kell kelnem.
Nagyon álmosnak éreztem magam, mégsem tudtam elaludni. Csak arra tudtam gondolni, hogy mennyi mindent összehordtam Petenek, és hogy ezekután már tényleg nem lesz folytatás.  Már éjjel 2 volt, lemondtam az alvásról, és hogy eltereljem a gondolataimat, bekapcsoltam a tv-t. Nem volt benne semmi érdekes műsor, így beraktam valamit, de pár perc mulva, valami csoda folytán sikerült elaludnom.
Másnap fél 9kor keltem, gyorsan összeszedtem magam, majd 9kor pontban kiléptem a házból.
A találka a tanárokkal a suliban 9:15re volt megbeszélve, és pontban negyedkor be is léptem a terembe. Pete már ott volt a tanárokkal együtt, de nem sokat várhattak rám.
A tanárok mindenről mondtak véleményt. A közös munkánkról, hogy miért kettőnket választottak, külön-külön is kiértékeltek minket, és magáról a produkcióról is kaptunk véleményt. Szinte csak pozitív dolgokat mondtak, így minketten boldogak voltunk, mégha nem is mutattuk egymásnak.
Végülis 5öst kaptunk rá, majdnem maximális pontszámmal, de én így is maximálisan büszke voltam magunkra.
3/4 10kor már mehettünk is, először a tanárok mentek ki, majd én közeledtem a kijárat felé. Nem köszöntem el tőle, úgy tettem, mintha nem is lett volna ott.
- Én is SZERETLEK. - mondta határozottan - Bármi legyen is. -  mondta ezt, már határozatlanabbul.
- Ennek igazán örülök. -mondtam neki majd kiléptem a teremből.
A terem elött éppen Jessi állt. Mikor megláttam elfogott a méreg... legszívesebben nekiestem volna, dehát ő aztán végképp nem tehet semmiről sem, így nem lett volna értelme bántani.
Azért egy gúnyos mosolyt elakartam ereszteni felé, de egyszercsak azt éreztem, hogy valaki megfogja a derekam és magához húz.
Megfordultam és Pete volt az, de nem volt időm reagálni semmire sem, mert rögtön meg is csókolt.
Először gondoltam arra, hogy arébb lépek és csak úgy ott hagyom, de nem tudtam megtenni. Ez nem csak az az egyszerű csók volt, hanem az az igazi szenvedélyes, madával ragadó csók, amit tényleg csak az az ember tud neked adni aki igazán szeret, és te viszont szereted.
Úgy éreztem magam, mint egy Hollywood-i kasszasiker filmben, mikor a két hőszerelmes nagyvártatva végre megcsókolja egymást, és jöhet akár földrengés, akár villámcsapás, az sem bírná szétválsztani a párt.
A csók után átöleltük egymást. Már egyikünk sem tudott haragudni a másikra, és kisvártatra egyszerre egymás fülébe súgtuk: SZERETLEK.
Ezekután ő kikísért engem, közben megbeszéltük, hogy a továbbiakban bízunk egymásban, és csak egymás szavának hiszünk, Majd én rohantam is, de nem a stúdióba, hanem anyukámhoz, mert megígértem neki, hogy benézek hozzá, segítek neki valamit elintézni.
Mikor beléptem a Disney-be, Joe és Nick éppen ott voltak a büfénél. Köszöntem nekik, de nem mentem oda hozzájuk. Egyrészt mert siettem, másrészt mert hallottam, hogy valami lányról beszélgettek. Gondoltam nem zavarok, had beszéljék csak meg egymásközt.
Mikor a terembe értem Liz már szólt is nekem, hogy menni kéne forgatni, csak várjam meg Audrey-t, aki pár perc múlva meg is jelent.
Rögtön azzal fogadott, hogy egész nap nem tudott Joeval beszélgetni, pedig elnézést akart tőle kérni, amiért olyan ellenszenves volt a tegnap.
Mondtam neki, hogy biztos csak azért nem tud vele beszélni, mert most valami csaj ügye van, de majd délutánra megnyugszik, s már mentünk is be forgatni a következő jelenetünket.