Csak akkor mozdultunk meg, mikor a sofőr kinyitotta az ajtót.
Én már kiszálltam, Nick is félig kintvolt a kocsiból, mikor megszólalt a telefonja. De ez nem a rendes telefonja volt, hanem az, amit a Disneytől kapott. Minden CR2es szereplő kapott egy ilyet, az ingyenhívás miatt. Még olyan funkciója is volt, hogy láthatod, hol vannak a többiek jópár mérföldes körzetben. Nem a pontos helyét határozza meg, csak úgy köröbelül, így sokra nem lehetett menni vele.
Elővette ezt a telefonját, s a kijelzőre pillantott. Hírtelen lefagyott a tekintete. Ránéztem hát én is a mobilra, alig hittem a szememnek... Audrey hívta éppen. Nem tudtunk mit tenni, csak bámultunk egymásra. Végül én ezt meguntam, kivettem a kezéből, s felvettem, de nem szólaltam bele, csak  füleltem, mit hallok.
Jól is tettem, hogy nem szólaltam meg. Sikongatásokat hallottam, mérges szitkozódást, elkeseredett au-kat.
Eltartottam a fejemtől a telefont, s mutattam Nicknek, hogy ne szólaljon meg, majd beugrottam a kocsiba, s szóltma a sofőrnek, hogy menjünk a rendőrségre.
Nick csak nagy, kerek szemekkel bámult rám, amit meg is értettem... én is ezt tettem volna.
Ráraktam az ujjam a telefon mikrofonjára, s megsúgtam neki az ötletem.
Elmondtam neki, hogy mit hallottam, amitől elég feszült lett, amit szintén nem csodálok. Majd elmondtam neki azt is, hogy eszembe jutott, hogy van aza programm a telón, amivel megtudhatod, hogy köröbelül hol van a másik.
Tehát ha szerencsések vagyunk, akkor betudjuk határolni, plussz a rendőröknek is van egy csomó kütyüje... valamivel csak tudunk valamit jót elérni.
Ezekután eléggé felpörögtek az események, csak úgy kapkodtam a fejem.
Pillanatok alatt ott voltunk a rendőrségen, és ők pillanatok latt bemérték Audrey  és fogvatartója hozzávetőleges helyét. Aztán a rendőrök kocsijukba pattantak, az egyikbe mi is beültünk, mindneképp ott akartunk lenni, mégha nemis tehetünk túl sok mindent anélkül, hogy ne legyünk útban....
Pillanatok alatt már ott is voltunk, kiszáltak a rendőrök. Kettőt sem pislogtam, és már hoztak is ki egy ismeretlen lányt, megbilincselve.
Persze annyira nem votl ismeretlen, felismertem a képről, amit Pete csinált.
Furcsa... Azthittem, hogy majd ha ott ál elöttem, akkor megtépem, ott helyben, vagy minimum szembeköpöm, vagy nem is tudom... De így, hogy így látom, bilincsben, s látom, hogy nincs neki menekvés a börtön elöl. Nem akartam bántani, biztos voltam benne, hogy megkapja méltó büntetését.
Kiszálltam én is a kocsiból, Nick már rég nem votl mellettem, Audreyhoz sietett. Nem akartam odamenni, messziről láttam, hogy Audreynak semmi baja. Megnyugodtam, már nem votl akkora a bűntudatom.
Egy pillanatra minden jó volt, megoldódni látszott a sokgond. Ám láttam, ahogy ők ketten csókolgatják, ölelgetik egymást, össze szorult a szivem.
Nem kell félreérteni... örültem nekik nagyon, hogy így szeretik egymást, de elkezdettmégjobban hiányozni Pete. Be akartam menni hozzá, mindneképp, főleg most, de bent azt mondták, csak délelött láthatom.
Rövidesen odajött hozzám egy rendőr, mondta, hogy most már visszakaphatom a telefonom, amit még bizonyítékként foglaltak le.
Beültem a kocsijába, visszamentünk a rendőrségre. Ott megkaptama telefonom.
Nagy kő esett le a szívemről, anyu szerencsére nem keresett. De tudtam, hogy már biztos vár a hívásomra, így amint kiléptem rendőr örsről, rögtön tárcsáztam is számát.
Szerencsére vele nem történt semmi különös, miden jó volt. Gondolkoztam, hogy elmondjam  e neki a történteket, s végül úgy döntöttem, hogy nem. Egyenlőre nem, nem szerettem volan őt idegesíteni. Végre pihen egy kicsit, még ah dolgozik is közben....
Mikor leraktam, pont az utcánba fordultam. A házunk elöt egy idegen kocsi parkolt. Kicsit megijedtem.... Még soha nem láttam ezt a kocsit. Gondolkoztam azon, hogy elfutok, esetleg vissza,megyek a rendőrségre, de végül úgy döntöttem, jöjjön aminek jönnie kell.
Mikor odaértem az autóhoz, nyílt az ajtó. Megálltam elöttem, s nagyot nyeltem, izgalmamban mgé levegőt is elfelejtettem venni.....