Nickel leültünk a szobában lévő hatalmas kanapéra. Egy ideig csak nézett rám, bátortalanul, mosolyogva. Pár pillanatig bírtam csak, kezdett folytó lenni a hallgatás.
- Mit is kell megbeszélnünk négyszemközt?-kérdeztem kíváncsian.
- Hát nem tudom, hogy mondjam el...-húzta a szót kicsit.
- Na, mondd csak!- bátorítottam  egy széles mosollyal.
- Szóval, nagyon tetszik egy lány, aki nagyon szép és kedves, de nem merem bevallani neki az érzéseimet.-vörösödött el.
- De aranyos vagy! És ki az? Ismerem?-kérdeztem tőle izgatottan, hátha tudok neki valamiben segíteni.
- Hát mondhatjuk, hogy igen.
- De ki az? Wáá, ne csináld ezt velem, nagyon kiváncsivá tettél!
- Hááát. -tétovázott.
- Áááá, tudom ki az!- kiáltottam fel pár pillanatnyi gondolkozás után.
- Valóban? - s Nick képére kiült egy huncut kis mosoly.
- Audrey valóban nagyon szép és kedves, láttam milyen édesen néztek néha egymásra. Biztos vagyok benne, hogy te is bejösz neki. - mondtam neki nagy örömmel.
Nick nem válaszolt, csak nézett kicsit szomorkásan a padló felé.
- Jajj Nick, nem kell félned, biztos, hogy nem fog félre utasítani! Téged senki nem tud vissza utasítani. - kacsintottam rá bátorítóan.
- Nem félek csak...
- Akkor mi a baj? - kérdeztem együttérzően.
- Te ezt nem értheted... - mondta csalódottan.
- Tegyünk egy próbát, hátha. - mondtam neki bátorítóan, majd közelebb húzódtam hozzá, hogy érezze nem hagyom itt, nem csak sablonból, kíváncsiságból kérem, hogy mondja el a gondját, hanem azért, mert tényleg segíteni akarok.
Nick nem szólt egy szót sem, csak bámulta tovább a padlót, látszott rajta, hogy gondolkodik.
Nem tudtam mit csinálni, egy ideig csak néztem őt, mert nagyon sajnáltam, majd úgy éreztem, hogy fel kell állnom nagyon gyorsan, mert elkezdtek zsibbadni a lábaim. Felállni azonban nem tudtam, mert mikor megmoccantam Nick megfogta a kezem, visszahúzott maga mellé, s mélyen a szemeimbe nézett. Teljesen elvesztünk egymás tekintetében, s lassan még közelebb húzott magához, egy miliméter nem sok, annyi sem volt köztünk, majd gyengéden megcsókolt.
Hírtelen nem tudtam mire vélni, hagytam magam, de aztán észbekaptam és elhúzódtam tőle. Elég hülyén éreztem magam, már csak azért is, mert tudtam, milyen rossz is lesz őt visszautasítani, nomeg azért, mert úgy félrekavartam a dolgokat.
- Értem már mit nem érhettem az elöbb. - jelentettem ki, majd ráeszméltem mekkora hülyeséget is mondtam most, s elkezdtem nevetni. Ám a szép kis mondatomat nem csak én találtam viccesnek, Nick is elmosolyodott rajta, s közben még mindig fogta a kezemet.
- Nézd Nick, nagyon aranyos pasi vagy, és tudom, hogy most a világ legtöbb velem egykorúja a helyemben lenne nagyon szívesen, de nekem ez nem megy. Igaz, hogy még nagyon kis ideje, így nem is nagyon nevezném még annak, de kapcsolatom van, és pont ma jöttem rá, mennyire is szeretem őt, s a világ minden kincséért nem mondanék le róla.
-  Végülis én voltam a hülye...- mondta Nick, majd felállt, s elindult kifele. Az ajtóban állva visszafordult, el eresztett még  egy mosoly, majd kiment.
Én sem maradtam sokáig a szobában, rendbe szedtem a gondolataimat. Eldöntöttem, hogy ma még kerülöm, de holnap megbeszélem a dolgokat vele, mert nem szeretném, ha a barátságunk is megromlana.
Már 5 perce csak Audreyt kerestem, haza szerettem volna menni, de vissza kellett neki adnom a kabátját, és vissza szerettem volna kérni tőle a mobilom.
- Nem láttad Audrey-t? - kérdeztem Kevint eléggé fáradtan már.
- Köröbelül egy negyed órája elindult hazafelé. - mondta.
- Remek. -mondtam neki kicsit idegesen.
- Csak nincs valami baj? Tudok esetleg segíteni? - kérdezte kedvesen.
- Nincsen semmi komoly. Azthiszem én is megyek. -mondtam neki.
- Okés. Jó éjszakát neked! - mondta, s lenyomott két puszit.
- Köszi, neked is!
Még elköszöntem pár embertől, bár már  nagytöbbség hazament. Nicket sem láttam hálistennek.
Kiléptem a bárból, s elfordultam jobbra, de valaki egyszercsak elém állt.
Ki akartam kerülni, de ő az utamban állt. Ekkor felnéztem, s nem hittem a szememnek. Pete állt elöttem, s egy kicsit idegesnek tűnt...