- Nem mondod komolyan, hogy Audrey elé rángattad Nicket,lekiabáltak őket, majd kirohantál?- kérdzete Kevin fetrengve a röhögéstől.
- De, megtettem én. És így utólag belegondolva... El sem merem  képzelni, hogy mit gondolhattak rólam. Szerintem egy életre leírtak, egy..egy .. nem is tudom minek. - mondtam kicsit csalódottan.
- Nyugi, lehet, hogy valami egész jó sült ki belőle- mondta bátorítóan. Majd pár pillanat múlva megjelent Joe. Elég szomorúnak látszott.
- Mi a baj Joe?- kérdeztük egyszerre Kevvel.
- Szakítottunk Audrey-val.... - mondta keserűen.
- De.. de mitörtént? - kérdeztem őt, pedig  nagyon jól sejtettem, hogy mi lehetett a szakítás oka.
- Összejött Nickel.- mosolyodott el.
Na ebben a pillanatban újból kezdtem magam rosszul érezni. Mert tudtam, hogy ennek én vagyok az oka. Ráadásul mosolyog, miközben azt mondja, hogy az öccse öszejött a csajával? Nem értettem őt, nem értettem semmit sem.Megint éreztem a fájdalmas szúró érzést, de még mielött újból a földön koppantam volna, megpróbáltam jelezni, hogy baj van.
- R..r..rosszul vagyok.- nyögtem ki elég harsány, fájdalmas hangon, s már azon nyomban estem is össze. Ám most nem a földre, hanem Kevin ölébe huppantam, ami azért meglehetősen jobb érzés volt, mint az elöbbi esésem.
Most nem ájultam el, de igen erőtlen voltam...
- Cathy jól vagy?- kérdezték megijedve a fiuk, és közben próbáltak friss levegővel feléleszteni kicsit.
- Hát, mostmár jobban,köszönöm nektek. - majd feltápászkodtam, s kicsit elvörösödtem, mikor Kev rám nézett.
- Muszáj lenne kórházba menned kivizsgálásra. - mondta.
- Tudom... Már csak időpontot kell kérnem, de holnapra meglesz az is. Csak érjek haza... Bár nem hiszem, hogy most Audrey szivesen sétálgatna velem bárhová is....
- Majd mi hazakísérünk!- ajánlották fel a fiúk. - Úgysincs mára már több jelenetünk.
- Okés, akkor menjünk. És köszönöm.- mondtam nekik, majd szépen lassan, ahogy tőlem telt el is indultam.Egy fél óra múlva már a házunk elött álltunk. Az út alatt remekül szórakoztam, a 2 fiú végig lökte a baromságait.Elköszöntem tőlük, és mentem befele, mikor egyszercsak Pete kiáltását hallottam meg a sarokról. Elkezdett futni, így megvártam míg ideér, és együtt bementünk a házba.Nagy csókkal és egy hatalmas öleléssel köszöntött engem, aminek igen csak örültem, és nagyon jól esett.
- Minden rendben van? Jobban vagy? Úgy aggódtam érted. - aggodalmaskodott.
- Persze, persze, már sokkal jobban. Főleg, hogy már itt vagy velem. - mosolyodtam el, és adtam neki egy szájrapuszit.- De honnan tu...?
- Kevin mondta nekem, aztán küldött egy sms-t mikor már errefele tartottatok, hogy jöhetek már, mert itt vagy.- mondta, és közben leültetett a kanapéra, és a konyha felé vette az irányt.
- Micsoda? Honnan ismered te Kevint?- értetlenkedtem.
- Mikor először összeestél, akkor a telefonod a földön landolt, és ő vette fel. Mikor hívtalak látta, hogy én hívlak, így felvette és elbeszélgettünk. Elmesélte, hogy mi történt veled, és hogy mindenképp gondoskodni fog arról, hogy biztonságban hazaérj. Kértem őt, hogy írjon rám, ha van valami fejlemény, így rám írt mikor a második rosszulléted is megtörtént, de mondta, hogy ő fog a tesójával hazakísérni, és, hogy ír egy sms-t, mikor már közel jártok. Érted már?
- Értem. Hmm... Hogy az én telefonom mindig másnál landol, és mindig veled beszélgetnek rajta. - nevettem el magam, s közben ki is raktam a kis dohányzó asztalra, hogy szem elött legyen.
Pete pár perc múlva egy-egy bögre finom, forró teával tért vissza hozzám. Mikor éppen leült mellém, megrezdült a telefonom. Én éppen a teámat fogtam, így ő nyúlt érte. Először még jó kedve volt, de amint meglátta a kijelzőt...
- Igen?
- Szia Nick vagyok, zavarok?
- Nem, nem. Mond csak nyugodtan. - mondtam kicsit félve. Vártam a leszidást.
- Hallottam, hogy újból rosszul lettél. Ugye jól vagy?
- Persze, persze. Sokkal jobban. Vigyáznak is rám itthon. - s közben Pete felé fordultam, s elmosolyodtam.
- Értem. Örülök.
- Oké.- mondtam kicsit értetlenkedve. Semmit nem akar mondani Audreyról? Már éppen akartam tőle kérdezni, hogy: "Na és mi ujság Audrey-val? Hallom összejöttetek." De nem tudtam belekezdeni, mert egy másodpercel elöbb belekezdett mondandójába.
- Figyelj. Köszönöm , amit ma tettél.
- Ohh. Szívesen. - mondtam boldogan, mivel így megtudtam, hogy egyáltalán nem haragszik rám.
- Holnap látjuk egymást. Jobbulást.
- Köszönöm. Akkor holnap. Szia. Jóéjt.
-Jó éjszakát neked is.- S ezzel leraktuk.
Kicsit féltem lerakni. Féltem, hogy mit reagál Pete. Amint visszaraktam a telefont az asztalra, ő magához húzott, és átkarolt. Így iszogattunk a teánkat. Tudom, ez talán furának tűnhet, nem pont ezt szokták a tini párok csinálni, hogy jól érezzék magukat.... De nekünk ez így volt jó, mi így éreztük jól magunkat.