29. fejezet

Remegve ültem a széken és alig tudtam gondolkozni a pániktól.Bár kicsit feloldódtam,hogy elment az a titokzatos lány .Most kellett cselekednem,mert később,amikor már visszaér késő lesz.Az összekötözött kezeimmel a zsebemhez nyúltam,amiben a másik telefonom lapult.Szerencsére a csaj volt olyan buta,hogy azt elfelejtette elvenni tőlem.Sok időbe telt,mire nagy nehezen normálisan a kezemben tudhattam a mobilt,de a lényeg,hogy sikerült.Hirtelen ismét hallottam egy kocsi farolást. Iszonyúan megijedtem és tudtam,hogy gyorsan kell cselekednem.Mivel a kijelzőt nem láttam,sms-t nem tudtam írni.Telefonálásra meg nem volt időm és nem beszélhettem,mert akkor észre vette volna.De tudtam,hogy Nick-el beszéltem utoljára,szóval a híváslistámban ő az első.Megnyomtam a bal oldali gombot és utána a középsőt.Elvileg hívtam Nicket,de nem tudom biztosra, csak remélem.A lány halkan bejött az ajtón és alaposan bezárta,kulcsra.Odajött mellém,egy gyúnyosat mosolygott rám,levette a számról végre a ragasztót és leült a földre.A táskáját maga mellé tette.Egy kis szőnyeget terített maga elé és felnevetett. -Tudod e mi lesz veled?? - kérdezte.Nem mertem megszólalni se,csak figyletem a mozdulatait. -Ne félj.Nem fog fájni.Ígérem gyors leszek. - és elkezdett a táskájából különböző fajtájú és méretű késeket kipakolni a kis rongydarabra.Itt megállt bennem a vér.Mostmár tényleg fal fehér lettem és csak őgy kapkodtam a levegőt.Nagyon reménykedtem egy csodában.Egy csodában,amit Nick Jonas-nak hívnak.Minden reményem benne volt.Sőt.Az életem múlott rajta. Bíztam benne.Reméltem,hogy aggódik értem és hogy keres.És,hogy egyáltalán észrevette,hogy elraboltak.Ha vele történne valami ilyen én az életemet is odaadnám érte.Persze azt nem mondom,hogy ebben az esetben nem.Mert inkább ő maradjon életben,ha arról van szó.Ezeken gondolkodva egy könycsepp csordult ki a szememből.Lefolyt az arcomon.Majd követte még egy és még egy.. -Ne sírj.Nick-nek jó dolga lesz.Mert miután téged eltüntetlek,én majd vígasztalom.És egyszercsak belém szeret majd és boldogan fogunk élni,míg meg nem halunk.Engem jobban megérdemel,mint téged.Én SZERETEM őt. -Én is szeretem!! - kiabáltam és kirobbant belőlem a zokogás. -Ne visís már!Mindjárt vége. - kirakta az utolsó kést is.Majd rám nézett. - Na.Melyiket választod?Javasolnám inkább a nagyobbakat.. Azokkal gyorsabb az eljárás. -Hagyj békén!!Engedj el!! - kapálózni kezdtem a székben és próbáltam kiszabadítani magam. -Na jó.Én próbáltam jófej lenni,még megengedtem azt is,hogy te válaszd ki a halálodat okozó eszközt,de nekem nincs időm ilyenekre. - azzal felkapta a legnagyobb kést és felém közeledett.Én sikongattam rugdostam.Ő csak jött.Már pont szúrt volna a késsel,mikor a szék,amin ültem eldőlt,így szerencsére hárítottam az első támadást.Csak ez legyen így továbbra is.. Próbáltam én is valami fájdalmat szerezni neki,így belerúgtam egy olyan erőset a lábába,amilyet csak tudtam.Összeesett. -Aaaaa!Te kis... - rámmordult és ismét próbálkozott a gyikosság kísérletével,de valahogy odébb tudtam fordulni,így sikerült ezt is kivédenem.De tudtam,hogy ez nem fog sokáig így menni,mivel sokkal hátrányosabb helyzetben vagyok jelen pillanatban mint ő.Muszáj volt már végre történnie valaminek,hogy túléljem ezt a találkozást.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés